• A napló három részből áll: 1. a létesítmény területén lévő tűzjelző berendezés üzemeltetéssel kapcsolatos adatait tartalmazza, 2. magában foglal egy eseménynaplós fejezetet, azon belül egy heti ellenőrzési részt, továbbá az üzemeltetési ellenőrzéseket havi bontásban, 3. valamint az időszakos és rendkívüli felülvizsgálatok, karbantartások kaptak helyet. Az időszakos felülvizsgálat, karbantartás részből egy darab, míg a rendkívüli felülvizsgálat, karbantartás részből négy darab található mindegyik két példányos önátírós. + három darab oktatási jegyzőkönyv, mely a felügyeletet, kezelést, üzemeltetői ellenőrzéseket ellátó személyek részére megtartott speciális oktatás dokumentálására szolgál. Az üzemeltetési napló 1 évre szól. A napló létrehozásával a célom azt volt, hogy egyrészt a folyamatosan változó jogszabályi környezet nyomonkövetésem, másrészt egy olyan szakmai formanyomtatvány hozzak létre, – visszanyúlva a korábbi OTSZ-ekben foglalt elfogadott gyakorlathoz – amely magában foglalja a vonatkozó jogszabályi előírásokat, kötelezettségeket, szabályokat, valamint a karbantartó, szolgáltató társaságok (cégek) által megfogalmazott a gyakorlatban hiányolt előírásokat. Tehát egy olyan formanyomtatvány elkészítése, amely mind az üzemeltetők, mind a felülvizsgálók, valamint karbantartó személyek részére egy könnyen értelmezhető és kezelhető naplót adjon.
  • A napló három részből áll:
    1.a létesítmény területén lévő biztonsági világítási és/vagy irányfény világítási rendszer üzemeltetéssel kapcsolatos adatait tartalmazza,
    2.magában foglal egy eseménynaplós fejezetet, és az üzemeltetési ellenőrzéseket negyedéves bontásban (4 db),
    3.valamint az időszakos és rendkívüli felülvizsgálatok, karbantartások kaptak helyet. Az időszakos felülvizsgálat, karbantartás részből egy darab, míg a rendkívüli felülvizsgálat, karbantartás részből öt darab található, mindegyik két példányos önátírós.
    Az üzemeltetési napló 1 évre szól.
    A napló létrehozásával a célom azt volt, hogy egyrészt a folyamatosan változó jogszabályi környezet nyomonkövetésem, másrészt egy olyan szakmai formanyomtatvány hozzak létre, – visszanyúlva a korábbi OTSZ-ekben foglalt elfogadott gyakorlathoz – amely magában foglalja a vonatkozó jogszabályi előírásokat, kötelezettségeket, szabályokat, valamint a karbantartó, szolgáltató társaságok (cégek) által megfogalmazott a gyakorlatban hiányolt előírásokat.
    Tehát egy olyan formanyomtatvány elkészítése, amely mind az üzemeltetők, mind a felülvizsgálók, valamint karbantartó személyek részére egy könnyen értelmezhető és kezelhető naplót adjon.
  • Tűzvédelmi táblák

    Ártartomány: 1.905Ft - 2.540Ft
    Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki Részletek Villámnézet
  • A napló három részből áll:
    1. a létesítmény területén lévő tűzjelző berendezés üzemeltetéssel kapcsolatos adatait tartalmazza,
    2. magába foglal egy eseménynaplós fejezetet, azon belül egy napi ellenőrzési részt, továbbá az üzemeltetési ellenőrzéseket negyedéves bontásban,
    3. valamint az időszakos és rendkívüli felülvizsgálatokat, karbantartásokat.
    Az időszakos felülvizsgálat, karbantartás részből kettő darab, míg a rendkívüli felülvizsgálat, karbantartás részből nyolc darab található mindegyik két példányos önátírós.
    + három darab oktatási jegyzőkönyv, mely a felügyeletet, kezelést, üzemeltetői ellenőrzéseket ellátó személyek részére megtartott speciális oktatás dokumentálására szolgál.
    Az üzemeltetési napló 1 évre szól.
    A napló létrehozásával a célom azt volt, hogy egyrészt a folyamatosan változó jogszabályi környezet nyomonkövetésem, másrészt egy olyan szakmai formanyomtatvány hozzak létre, – visszanyúlva a korábbi OTSZ-ekben foglalt elfogadott gyakorlathoz – amely magában foglalja a vonatkozó jogszabályi előírásokat, kötelezettségeket, szabályokat, valamint a karbantartó, szolgáltató társaságok (cégek) által megfogalmazott a gyakorlatban hiányolt előírásokat.
    Tehát egy olyan formanyomtatvány elkészítése, amely mind az üzemeltetők, mind a felülvizsgálók, valamint karbantartó személyek részére egy könnyen értelmezhető és kezelhető naplót adjon.
  • Leírás: 6 kg-os hordozható, ABC 40% porral oltó tűzoltó készülék, fali tartóval, egy hegesztési varratú palacktesttel, nyomásmérővel ellátott biztonsági szeleppel.
  • Az MSZ EN 1869:1998 szabványnak megfelelő tűzoltó takaró az élet minden területén segítségünkre lehet háztartásokban, irodákban, műhelyekben, laboratóriumokban, éttermekben, szállodákban, iskolákban, óvodákban, kórházakban, öregek otthonában, autókban, kempingezésnél, ipari üzemekben, benzinkutaknál. Kisebb tüzek esetében a tűzoltó készülékeket is képes helyettesíteni, ezzel az oltópor vagy oltóvíz okozta károkat csökkenthetjük, vagy elkerülhetjük. Másodpercek alatt eloltja a kisebb tűzfészkeket, fa, papír, textíliák, műanyagok, oldószerek, olaj, viasz, háztartási gázpalackok, elektronikus vagy elektromos berendezések kigyulladásakor alkalmazható. Meggyulladt emberek eloltására is alkalmas.
  • Menekülési táblák

    Ártartomány: 1.905Ft - 2.400Ft
    Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki Részletek Villámnézet
  • Műszaki adatok: Összeszerelés: vezeték nélküli Feszültség: 230V / 50 Akkumulátor: Duracell 9V Riasztás hangereje (dB): 85 dB Maximális helység alapterület: 40m² Származási ország: HOLLANDIA Gyártó: SMARTWARES
  • Leírás: 2 kg-os hordozható, ABC 40% porral oltó tűzoltó készülék, fali tartóval, egy hegesztési varratú palacktesttel, nyomásmérővel ellátott biztonsági szeleppel.
  • Kapocsméret  C-52
    Anyaga ötvözött alumínium öntvény
  • Leírás: 1 kg-os hordozható, ABC 40% porral oltó tűzoltó készülék, fali tartóval, egy hegesztési varratú palacktesttel, nyomásmérővel ellátott biztonsági szeleppel.
  • A napló három részből áll: 1. a létesítmény területén lévő hő- és füstelvezető rendszer üzemeltetéssel kapcsolatos adatait tartalmazza, 2. magában foglal egy eseménynaplós fejezetet, azon belül az üzemeltetési ellenőrzéseket negyedéves bontásban (4 db), 3.valamint az időszakos és rendkívüli felülvizsgálatok, karbantartások kaptak helyet. Az időszakos felülvizsgálat, karbantartás részből két darab, míg a rendkívüli felülvizsgálat, karbantartás részből öt darab található, mindegyik két példányos önátírós. Az üzemeltetési napló 1 évre szól. A napló létrehozásával a célom azt volt, hogy egyrészt a folyamatosan változó jogszabályi környezet nyomonkövetésem, másrészt egy olyan szakmai formanyomtatvány hozzak létre, – visszanyúlva a korábbi OTSZ-ekben foglalt elfogadott gyakorlathoz – amely magában foglalja a vonatkozó jogszabályi előírásokat, kötelezettségeket, szabályokat, valamint a karbantartó, szolgáltató társaságok (cégek) által megfogalmazott a gyakorlatban hiányolt előírásokat. Tehát egy olyan formanyomtatvány elkészítése, amely mind az üzemeltetők, mind a felülvizsgálók, valamint karbantartó személyek részére egy könnyen értelmezhető és kezelhető naplót adjon.
  • Alkalmazási terület: A föld feletti tűzcsapkulcs a föld feletti tűzcsapok nyitására és zárására szolgál. Anyaga: öntvény
  • Típus: C-52/E-38 áttétkapocs, szűkítő /Storz kapocs Anyaga: ötvözött alumínium öntvény
  • - Digitális kijelzővel rendelkezik, ahol még a riasztási szint alatti értéket is láthatjuk - Eltárolja a korábbi riasztást - Az elem cserélhető benne, míg más termékeknél ha a beépített akkumulátor tönkremegy kidobhatja a terméket - Megbízható holland cég gyártja, nem fog eltűnni a piacról egyik napról a másikra   A Smartwares FGA-13041 szén-monoxid-érzékelővel gondoskodjon arról, hogy időben figyelmeztessen, ha otthonában megjelenik a halálos szén-monoxid. Az érzékelő 10 éves élettartammal és cserélhető elemekkel működik. Ezen kívül kijelzővel is rendelkezik, amely jelzi a szén-monoxid koncentrációját. Ennek előnye, hogy a riasztási szint alatt is láthatja, hogy megjelent a szén-monoxid. A hangos, 85 dB-es riasztás gondoskodik arról, hogy Ön intézkedéseket tegyen a szén-monoxid-mérgezés elkerülése érdekében.   Hangos és tiszta riasztás A Smartwares FGA-13041 szén-monoxid-riasztó hangos és tiszta, 85 dB-es riasztással rendelkezik, amely akkor szólal meg, ha a megengedett szén-monoxid-koncentrációt túllépik. A riasztó 20 m²-től 40 m²-ig terjedő helyiségekben használható. Az érzékelő 10 éves élettartammal rendelkezik, és elemekkel szállítjuk. Ha az elem lemerül, rövid sípszót fog hallani, így figyelmeztetést kap, ha elemet kell cserélni. A mellékelt elem nem a termék élettartamával megegyező és csak a beüzemeléshez szükséges. Javasoljuk, hogy szerezzen be tartós minőségi elemet, így akár három évente elegendő cserélni.
  • Out of stock
    Az MSZ EN 1869:1998 szabványnak megfelelő tűzoltó takaró az élet minden területén segítségünkre lehet háztartásokban, irodákban, műhelyekben, laboratóriumokban, éttermekben, szállodákban, iskolákban, óvodákban, kórházakban, öregek otthonában, autókban, kempingezésnél, ipari üzemekben, benzinkutaknál. Kisebb tüzek esetében a tűzoltó készülékeket is képes helyettesíteni, ezzel az oltópor vagy oltóvíz okozta károkat csökkenthetjük, vagy elkerülhetjük. Másodpercek alatt eloltja a kisebb tűzfészkeket, fa, papír, textíliák, műanyagok, oldószerek, olaj, viasz, háztartási gázpalackok, elektronikus vagy elektromos berendezések kigyulladásakor alkalmazható. Meggyulladt emberek eloltására is alkalmas.
  • A napló három részből áll: 1. a létesítmény területén lévő oltó berendezés üzemeltetéssel kapcsolatos adatait tartalmazza, 2. magában foglal egy eseménynaplós fejezetet, azon belül egy heti ellenőrzési részt, továbbá az üzemeltetési ellenőrzéseket havi bontásban, 3. valamint az időszakos és rendkívüli felülvizsgálatok, karbantartások kaptak helyet. Az időszakos felülvizsgálat, karbantartás részből két darabot (félévente) tartalmaz, mely a vonatkozó műszaki előírás figyelembevételével készült, továbbá az éves időszakos felülvizsgálat, karbantartás részt foglalja magába, míg a rendkívüli felülvizsgálat, karbantartás részből négy darab található, mindegyik két példányos önátírós. + három darab oktatási jegyzőkönyv, mely a felügyeletet, kezelést, üzemeltetői ellenőrzéseket ellátó személyek részére megtartott speciális oktatás dokumentálására szolgál Az üzemeltetési napló 1 évre szól. A napló létrehozásával a célom azt volt, hogy egyrészt a folyamatosan változó jogszabályi környezet nyomonkövetésem, másrészt egy olyan szakmai formanyomtatvány hozzak létre, – visszanyúlva a korábbi OTSZ-ekben foglalt elfogadott gyakorlathoz – amely magában foglalja a vonatkozó jogszabályi előírásokat, kötelezettségeket, szabályokat, valamint a karbantartó, szolgáltató társaságok (cégek) által megfogalmazott a gyakorlatban hiányolt előírásokat.
  • Típus: C-52 2”-os nyomótömlő-lapos, két végén Storz kapoccsal ellátva Méret: 20m Felhasználási terület: tűzivíz tározókhoz, tűzcsapokhoz, mezőgazdaság
  • Alkalmazási terület: A föld alatti tűzcsap (MSZ 9771/1) nyitására és zárására szolgál. ANYAGA: 400 N/mm szakítószilárdságú acélcső és köracél. KIVITELA forgatókar egyik vége laposra, a másik vége hegyesre kovácsolva.
  • Alkalmazási terület: A tűzoltótömlő-kapcsok B és C méretfokozatához (MSZ 1057), azok összekapcsolására, szétválasztására szolgál. Anyaga: öntött alumíniumbronz, gumírozott markolat
  • Típus: E-38, Storz kapocs Anyaga: ötvözött alumínium öntvény
  • Típus: C-52/D-25 áttétkapocs, szűkítő /Storz kapocs Anyaga: ötvözött alumínium öntvény
  • Típus: B-75/C-52 áttétkapocs, szűkítő /Storz kapocs Anyaga: ötvözött alumínium öntvény
  • Típus Lábszelep szűrőkosárral, Storz kapoccsal
    Kapocsméret  B-75
    Anyaga ötvözött alumínium öntvény
    Nyomástűrés 16 bar
  • KULCSDOBOZ

    14.990Ft
    Betörőüveges tűzkulcs szekrény vészkijáratokhoz, illetve egyéb felhasználásra Jellemzők: Falra rögzíthető, minőségi fém alapanyagból készült
  • Tűzoltó készülékek tárolására szolgál, akár falra-, akár tehergépjárműre szerelve.
  • Leírás: 2 l-es ABF 6%-os kültéri habbal oltó tűzoltó készülék, fali tartóval egy hegesztési varratú palacktesttel, belső műanyag bevonattal, nyomásmérővel ellátott biztonsági szeleppel.
  • Leírás: 2 kg-os CO2 -vel oltó tűzoltó készülék elülső hószóróval szerelve.
  • Out of stock
    Leírás: 6 kg-os hordozható, ABC 40% porral oltó tűzoltó készülék, fali tartóval, egy hegesztési varratú palacktesttel, nyomásmérővel ellátott biztonsági szeleppel.
  • A napló három részből áll: 1. a létesítmény területén lévő tűzgátló és füstgátló nyílászáró(k) üzemeltetéssel kapcsolatos adatait tartalmazza, 2. magában foglal egy eseménynaplós fejezetet, azon belül az üzemeltetési ellenőrzéseket havi bontásban (12 db), 3. valamint az időszakos és rendkívüli felülvizsgálatok, karbantartások kaptak helyet. Az időszakos felülvizsgálat, karbantartás részből kettő darab, míg a rendkívüli felülvizsgálat, karbantartás részből négy darab található mindegyik két példányos önátírós. Az üzemeltetési napló 1 évre szól. A napló létrehozásával a célom azt volt, hogy egyrészt a folyamatosan változó jogszabályi környezet nyomonkövetésem, másrészt egy olyan szakmai formanyomtatvány hozzak létre, – visszanyúlva a korábbi OTSZ-ekben foglalt elfogadott gyakorlathoz – amely magában foglalja a vonatkozó jogszabályi előírásokat, kötelezettségeket, szabályokat, valamint a karbantartó, szolgáltató társaságok (cégek) által megfogalmazott a gyakorlatban hiányolt előírásokat. Tehát egy olyan formanyomtatvány elkészítése, amely mind az üzemeltetők, mind a felülvizsgálók, valamint karbantartó személyek részére egy könnyen értelmezhető és kezelhető naplót adjon.
  • Anyag acél
    Tömeg kb. 1,2 kg
    Szélesség/mélység/magasság 135/160/425 mm
    Felületvédelem porszórásos műanyag bevonat
    Szín piros
    Tartó rögzítése 2 db furaton keresztül
    Tűzoltó készülék rögzítése 1 db gyorsrögzítős hevederel
  • Alkalmazási terület: A tűzoltótömlő-kapcsok B és C méretfokozatához (MSZ 1057), azok összekapcsolására, szétválasztására szolgál. Anyaga: öntött alumíniumbronz, gumírozott markolat
Go to Top